Több témában indított fórumunkba feliratkozás után máris bekapcso-
lódhat, illetve nyithat új témákat.
 
 
Ügyfélszolgálatunkon keresztül felvilágosítást kérhet. Ha van Skype elérhetősége, akár azonnal!
My status
 











szállásokajánlóeseményektéli sportokhegyitúrákgyógyvizektanácsadás

Közlekedés

- Erdélyben háromféle közlekedési eszköz alkalmazható: gépjármûvel, vasúttal, valamint alkalmival (autóstoppal) való utazás. A buszközlekedést elsõsorban olyan település irányába javasoljuk, amely vasúttal nem közelíthetõ meg.

- Ha kalandvágyók vagyunk, és kipróbáljuk az autóstoppolás varázsát, az autóstoppért fizetni illik. Mivel a rossz távolsági közlekedés miatt sok sofõr benzinköltség-kiegészítésként utaztat stopposokat, díjazni kell jóságát. Ez az összeg kb. az egyéb utazási eszközök 25-40 %-a. Frekventált útvonalak mellett bizony meg kell harcolnunk konkurens stoppostársainkkal.

- Vasúton utazva külföldi állampolgár nem tud semmilyen kedvezményt igénybe venni. Ajánlott szeszes papírzsebkendõt magunkkal vinni, ha kényesek vagyunk az ülések tisztaságára. Számítsunk arra, hogy a belföldi járatok nem ritkán szennyezettek (fõleg a személyvonatok). Ezért, ha anyagilag megengedhetjük magunknak, utazzunk elsõ osztályon. Ez kb. 20%-al drágább. Ugyanakkor elõfordulhat, hogy a másodosztályon annyi hely sincs, hogy leüljünk. Ugyanakkor már nem ritka a Magyarországon is ismert Siemens vonat.

- Forgalmasabb állomásokon érdemes az utazás elõtt fél órával jegyet venni. Nem ritka a hosszú, tömött sor a jegyárus elõtt. - Vonaton soha ne hagyjunk csomagot õrizetlenül. Ez hangsúlyozottan érvényes éjszakai utazásnál.

- Ha nem sikerült jegyet venni (pl. a nagy sor miatt), a jegy nélküli felszállást csak románul jól beszélõknek javasoljuk. Hogy ilyenkor mit kell tenni, azt õk úgyis tudják. Másrészt az esetenként megjelenõ ún. szubkontroll (ellenõr ellenõre) hajthatatlanul megbüntet.

- Autóval utazóknak jó tanács: lehetõleg nappal utazzunk, ugyanis a román közutak tele vannak meglepetéssel: hirtelen feltûnõ kivilágítatlan traktor, ló, szekér. Sok faluban nincs járda, így a közlekedés az autóúton zajlik. Erre nappal is figyeljünk!

- Az utak állapota jónak mondható. Útfestés városon belül nem ritkán hiányzik, így nagy körültekintést igényel a többsávos úton való haladás.

- Benzinkutakkal jól el van látva a térség. Érdemes a sok névtelen kút helyett megbízhatóbb helyen tankolni (Shell, Agip, MOL, Petrom, OMV) - Gyorshajtást gyakran ellenõrzik a rendõrök, bár általánosan senki nem tartja be a sebességkorlátozásokat. Sok megyében megjelentek az út széli "radarok" (aszfaltba épített mûszer mér!), melyek felvételeket is készítenek a gyorshajtókról.

- A magyarországi szokástól eltérõen szigorúan veszik a gyalogosok zebrán való áthaladásának biztosítását. Ha nem tartja be, kellemetlen meglepetések érhetik.


Higiénia

- Kevésbé edzett gyomrúak könnyebben kapnak hasmenést Romániában. Amit a helyiek gond nélkül fogyasztanak, lehetséges, hogy Önnél ártalmas.

- Ajánlott a gazdagon kapható ásványvíz-kínálatból vásárolnunk, de lehetõleg székelyföldit, ha nem szódavizet akarunk ásványvíz formában flakonunkba kapni (Izvorul Minunilor). A csapvíz vidéken gyakran kútból jön. Fogyasztás elõtt tájékozódjunk a minõsége felõl!

- Mindig vegyük figyelembe a helyi szokásokat, és igényeinket ehhez mérten igazítsuk. Szerényebb helyeken fürdõszobát sem találunk.

- A vécék minõsége Romániában roppant változékony. Soha semmin ne lepõdjünk meg (bár ezt nehéz elkerülni). Sok falu nincs csatornázva, így a szennyvíz jobb esetben tartályba kerül. Rosszabb esetben emésztõgödörbe, vagy patakba. Ennek tükrében alkalmazkodjunk a helyi vízfogyasztási szokásokhoz. (Budapesten egy fõ napi 180 liter vizet használ el. Ez a fogyasztás egyes erdélyi településeken környezeti katasztrófát okozna). Kirándulás alkalmával vigyünk magunkkal szemeteszsákot.


Kommunikáció

- Pénzváltásra a hivatalos pénzváltókon kívül a bankautomatákat is használhatjuk, de utólag bankunk változó arányú költségeket számít fel. Nagyobb üzletekben lehetõségünk van kártyával fizetni.

- Utcai, útszéli pénzváltókkal legyünk óvatosak még akkor is, ha elegáns, külföldi rendszámú autó mellõl integetnek (hamis) 200 Euró felváltása végett.

- Nyilvános telefonkészülékkel jól ellátott országban minden utcai készülék kártyás, amit viszont kicsit nehezebb beszerezni (posta a biztos hely).

- Nagyobb városokban könnyen találunk internet-szalonokat a magyarországi áraknál jóval olcsóbban. Az otthoni hozzáférés sem ritka.

- Mobiltelefonunkat a dombosabb vidék miatt néha nem tudjuk használni. Érdemes a szolgáltatók tarifatáblázatáról és idõszámláló módjairól tájékozódni.


Ajánljuk figyelmébe...

Legfrissebb szállásajánlatok

GYORS ÉS EGYSZERŰ SZÁLLÁSKERESŐ
ifjú pároknak (2 férő-
helyes szállás)
sokgyermekes családnak (gyermekággyal rendelkező, kedvezménnyel bíró szállás)
vadregényes tájakra vágyóknak (a környék természeti látnivalókban gazdag)
kisebb nagyobb csoportoknak (csoportos kedvezmény, szervezett vendéglátás)
meditatív közeget kedvelőknek( csendes, nyugalmas természetközeli szállás)
kényelmet kedve-
lőknek
(igényesen beren-
dezett, magas komfortfo-
kozatú szállás)




Google





[ impresszum ] - [ médiaajánlat ]
_______________________________________


Check Pagerank