Több témában indított fórumunkba feliratkozás után máris bekapcso-
lódhat, illetve nyithat új témákat.
 
 
Ügyfélszolgálatunkon keresztül felvilágosítást kérhet. Ha van Skype elérhetősége, akár azonnal!
My status
 











szállásokajánlóeseményektéli sportokhegyitúrákgyógyvizektanácsadás

HOVÁ AKAR UTAZNI? Részletes keresés itt >>



Erdély területe: 103.093 km2 Partiummal és Bánsággal együtt, vagyis több mint kétszer akkora, mint Svájc. Természeti adottsága szerint viszont többszörösen változatosabb. Kultúrája, történelme szervesen kapcsolódik az európai, a magyar kultúrához. 1990 óta egyre növekvõ számban érkeznek utazók Erdélybe. Délen, és fõleg a román többségû vidékekre belga, holland, francia, olasz turistákra "specializálódtak" a szállodák, fogadók. A Maros vidéke, Székelyföld, valamint kisebb részben a Partium és Kalotaszeg területén pedig fõképp a magyar utazókat várják a vendéglátók. Az erdélyi turizmus fellendülését hozhatja az épülõ autópálya is. Ezt felismerve egyre több önkormányzat támogatja a vendéglátóipart Erdélyben. Számos új szálloda, vendégház, fogadó, motel nyílt az elmúlt években Nagyváradtól Székelyudvarhelyig. Megélénkült az ingatlanpiac is, az eladó üdülõk, fogadók, nyaralók célpontjaivá váltak a külföldi profit-orientált befektetéseknek. Változatos földrajza télen-nyáron elvarázsolja a messzeföldrõl jövõket. Oldalainkon Erdély tíz legfontosabb hegységérõl, turistajelzéseirõl talál leírást a Hargitától a Bihari-hegységig. A horgászás paradicsomának is tekinthetjük e vidéket: gyorsfolyású, pisztrángban gazdag patakoktól a lassú folyókig kedvére válogathat a horgász. Erdélyben, Székelyföldön a téli sportok szerelmeseinek számtalan üdülõ, szálloda, fogadó jött létre a sípályák mentén. Weblapunkon több tucat helyet mutatunk be, jelezve a pálya hosszát, nehézségi fokát. A Kárpátok oldalain a szelíd lejtõktõl a vad, sziklás hegyekig mindenki megtalálja a maga sípályáját. Honlapunkon a helyhez tartozó szállásokat is ajánlunk a látogatónak. Fellendülõben a gyógyturizmus is. Nagy múltra tekint vissza e hévízforrásokban, gyógyfürdõkben is gazdag régió. Míg nyugaton számos radioaktív hévízforrás táplálja a fürdõket, a keleti, vulkanikus eredetû kénes, illetve a Sóvidék sós vizei várják a gyógyulni vágyókat. Szállásajánlónkban a legfontosabb gyógyfürdõket mutatjuk be az Erdélybe utazó gyógyulni vágyóknak. Felsoroljuk mindazon betegségeket, szervi bántalmakat is, amelyekre az adott forrásvíz alkalmazható. Interaktív, vázlatos térkép segítségével könnyítjük meg a tájékozódást. Az Erdélyi Szállásajánló teret kíván nyújtani mindazoknak, akik szállást keresnek, illetve kínálnak Erdélyben.

SAJTÓ

ÚTRAVALÓ

SEGÉDLET

Erdélyi Napló

CFR menetrend

Térképek

Háromszék

MÁV menetrend

Nagykövetség

Szatmári Friss Újság

TAROM (légiforgalom)

VPOP

relatio.ro

Árfolyam (BNR)

Idõjárás


FILM / HANG

ZENE

Ceausescu utolsó beszéde (archív)

Székely betlehemes játék - 1968

 Temesvári sortüzek, 1989.12.19 (hangfelvétel)

Moldvai táncok

Nixon Romániában (archív)

Bonchida - 1961 - Ritka magyar

Trianoni békediktátum (archív)

Magyarpalatka - Négyes

Bevonulás Nagyváradra (archív)

Magyarpalatka - Lassú csárdás, szászka

Bevonulás Kárpátaljára (archív)

Bánság - Soroc

Délvidék visszafoglalása (archív)

Szilágyság - Szentmihály


Ajánljuk figyelmébe...

Legfrissebb szállásajánlatok

GYORS ÉS EGYSZERŰ SZÁLLÁSKERESŐ
ifjú pároknak (2 férő-
helyes szállás)
sokgyermekes családnak (gyermekággyal rendelkező, kedvezménnyel bíró szállás)
vadregényes tájakra vágyóknak (a környék természeti látnivalókban gazdag)
kisebb nagyobb csoportoknak (csoportos kedvezmény, szervezett vendéglátás)
meditatív közeget kedvelőknek( csendes, nyugalmas természetközeli szállás)
kényelmet kedve-
lőknek
(igényesen beren-
dezett, magas komfortfo-
kozatú szállás)




Google





[ impresszum ] - [ médiaajánlat ]
_______________________________________


Check Pagerank